KREATÍV ORIGAMI
(kezdőknek és haladóknak)
Találkozás az origamival
Huszonegy éves múltam, egyetemre jártam. Történelmet, latint, régészetet – amiről sokan csak álmodoznak –, csupa izgalmas, csupa különleges dolgot tanultam. A tanulás mellett bőven maradt szabadidőm, hogy a társas–életnek, szórakozásnak, sportnak hódolhassak. Az évfolyamtársaimmal általában jól megértettük egymást. A legtöbb programot mégis egy, körülbelül tíz fős baráti körben szerveztük.
Egyik délután az egyikünk születésnapját ünnepelte a fiúkollégium egy kis szobájában tizes fogatunk, amikor megjelent egy addig soha nem látott vendég. Éppen mellém telepedett le a heverőre. A beszélgetést a szokásos kérdésekkel kezdtük: Te mit csinálsz, hol tanulsz? Ha jól emlékszem főiskolai hallgató volt, azért nem találkoztunk mindezidáig. Pár szót beszélt az ottani életről, tanulmányairól, majd váratlanul – kapcsolódás nélkül az előzőekhez – így szólt:
– És tudok madarat hajtogatni papírból. Megmutassam?
– Igen – válaszoltam, minden csodálkozás nélkül, mintha a világon a legtermészetesebb lenne, hogy valaki papírmadarat hajtogat. Valamikor régen, általános iskolában, mi is készítettünk papírtárgyakat, hajót, csákót, inget, nadrágot, sótartót. Számomra unalmas és hasznavehetetlen dolgokat. Különösebben azért sem vonzott a téma, mert pontosságot, gondosan lekörmözött vonalakat, illeszkedő éleket követelt meg a tanító néni. Ez alaposan lelassította, és nehézzé tette a munkát. Tehát most sem éreztem az udvarias kíváncsiságon túl semmit.
Kerítettünk néhány papírt. A fiú pedig meghajtogatta, mint később megtudtam, az origami–művészet legszebb formáját, az ülő darut.* Hosszan és gondosan hajtogatott. Én semmit nem értettem az egészből, csak azt láttam, hogy a papír változatos méretű és formájú rombusz alakot ölt. Azt hittem sosem lesz vége. Ám egyszer csak hátrasimította a munka hevében arcába hullt fényes fekete, göndör haját, és mosolyogva nézett fel:
– Rögtön kész, most jön a varázslat – mondta.
Én ugyan még mindig csak egy lapos, jellegtelen formát láttam a kezében. Ekkor megfogta a figurát a „szárnyaknak” nevezett két csúcsánál, majd enyhe húzással szétnyitotta. És ekkor… a lélegzetem is elállt. A fiú kezén egy madár ült. Domború testtel, szétnyitott szárnyakkal, enyhén meghajtott fejjel, elhegyesedő farokkal. Olyan szép volt, annyira különös, annyira kecses.
– Mutasd meg még egyszer, hogyan csináltad! Szeretném megtanulni – kértem.
Gyönyörű este volt. Távozásunk után vagy egy tucat, különböző mértékben sikerült papírmadár hevert az ágyon, bár a legjobbakat magammal vittem.
Ezt az első találkozást az origamival – a kifejezést is a fiútól tanultam –, pár évig nem követte újabb. A fiút sem láttam többet. Azonban e különös délután emlékére szorgalmasan hajtogattam az ülő darvakat.
*
Az igazi találkozás az origamival, amely az első szerelmet elmélyítette, az egyszeri fellángolást állandó kapcsolattá tette, valamivel később zajlott le.
Már kezdő tanárként édesanyámmal Rómába utaztam, szabadságra. Ott egy nagyon régi családi barátunk látott vendégül abban a szerzetes rendben, amelynek éppen akkor ő volt a rektora. Nyaranta ugyanis a világ minden tájáról érkeztek ide vendégek, rokonok, barátok, látogatók részben azért, hogy egymással eltöltsenek valamennyi időt, részben hogy az örök Város szépségében gyönyörködhessenek. Számukra egy kis különálló vendégházat tartott fenn a rend.
Minden nagyon szépen indult. Ám arra senki nem számított, hogy Rómában is eshet az eső. Pedig esett. Mi az, hogy esett? Szakadt. Mintha egy–egy dézsa vizét egyszerre zúdították volna le az égből – szakadatlanul. Az esőfüggönytől még az ablakon sem tudtunk kilátni.
Városnézésről szó sem lehetett, a szállásunkon pedig nem volt se tévé, se rádió, az utikönyvön kívül pedig könyv sem. Illetve egy Biblia, de azt is édesanyám olvasta.
Egy hétig esett.
Rettenetesen unatkoztam. Szerencsére csak két napig. A harmadikon ugyanis a házigazdánk összeismertetett minket az éppen otthon időző szerzetesekkel.
Az egyikük asztalán felfedeztem egy kis papírmadarat. Színes papírból hajtogatott pávát. A madár „gazdájával” sajnos nem beszéltünk közös nyelvet. Illetve egyet mégis, a papírhajtogatás nyelvét.
Kiderült, hogy ő „profi” origamis, szabadidejében könyvből hajtogat. Legalább 10 origami–könyve volt.
Mind kölcsönadta, sőt egyet ajándékba is adott.
Felőlem ezután már eshetett az eső. Vagy a szerzetes, vagy a könyve segítségével buzgón hajtogattam, rajzoltam a figurákat. Később már csak hajtogattam, hiszen fénymásoló híján leggyorsabban így tudtam a formákat elsajátítani. Gyorsabban ment, mintha a hajtások menetét leírtam, lerajzoltam volna.
Mire eltelt a római nyaralás három hete, egy méretes reklámszatyor is megtelt az itt készített kicsiny origami–figurákkal. Hazaúton erre a csomagomra fordítottam a legtöbb gondot, ezt óvtam legjobban az összenyomódástól, elvesztéstől.
A római szerzetessel azóta is tartjuk a levél–kapcsolatot. Évente legalább egyszer megajándékozzuk egymást, most már többnyire saját tervezésű papírfigurákkal. Barátságunk szilárd alapja az origami.
A papír és az origami filozófiája
Hányan gondoltak már arra, hogy van a környezetünkben egy anyag; a papír, amely olyan általános szerepet játszik életünkben, hogy szinte létezni sem tudunk nélküle. Mégis igen ellentmondásosan viszonyulunk hozzá. Vagy minden különösebb megfontolás nélkül eldobjuk, összetépjük, elégetjük, vagyis megsemmisítjük; mintha ráéreznénk a múlandóság üzenetére, amit a minket körülvevő anyagok közül legnyilvánvalóbban a papír közvetít. Vagy éppen ezen a múlandó anyagon szeretnénk szétfutó gondolatainkat, művészi tehetségünket átmenteni a jövőbe.
A papír egyszerre szolgálja tehát véges létünk mindennapjainak kényelmét és a végtelenre törő vágyainkat. Ezért található meg szinte minden lakásban a papírzsebkendőtől, szalvétától, csomagolóanyagtól a tudományos, vallásos, szépirodalmi műveken át a művészeti alkotásokig a papírformák változatos készlete. És talán ez az egyik oka annak az idegenkedésnek, amit az „eternit”műanyagokkal szemben érzünk.
Mert a papír él.
Erre akkor jövünk rá, amikor önkéntelenül, vagy tudatosan összegyűrjük, esetleg elkészítjük az első hajtogatott formát, szobrocskát. Ez a papírhajtogatás, amellyel már az ovódákban szinte mindenki találkozott, Japánban nagy hagyománynak örvend, mint művészetet művelik, és nemcsak a gyerekek!
Origami a papírhajtogatás japán neve. A japánok többféleképpen határozzák meg, hogy mit jelent ez a tevékenység.
Szerintük a hajtogatás annak a határtalan lehetőségnek a kifejezése, ami a papírban szunnyad. Az origamival a papír életre kel.
A hajtogatás ugyanakkor a papír zenéje. Ez a zene csak akkor szólal meg, ha kézbe vesszük a papírt és elkezdünk hajtogatni.[1]
Valahol azt is olvastam, hogy az origami a tiszta szív művészete. Valóban, a munka–művészetre összpontosító gondolataink megtisztulnak, leegyszerűsödnek. Elfelejtjük gondjainkat, sérelmeinket, bánatunkat. Hiszen kicsiben részesei leszünk az alkotás, a teremtés csodájának, még akkor is ha nem a semmiből teremtünk. Határtalan örömet érzünk, amikor kezünkben a papír életre kel.
Mindezek után nem látok lényegileg semmi különbséget a papírra vetett írások, vagy a papírból készített figurák művészi értéke között. Mindkettőben a művész legbensőbb énje nyilvánul meg.
I. 3. A papírgyártás kezdetei
Jóllehet a papírhajtogatás a japán művészet találmánya, a papírgyártást mégsem ők fedezték fel. Kínából került át az ismerete hozzájuk. Majd arab közvetítésel Európában, később az egész világon elterjedt a papír. Kínában körülbelül 1800 évvel ezelőtt, vagyis a II. századtól jöttek rá a papírkészítés titkára. Ekkor főleg kézi munkával állították elő, az eperfa fajták kérgéből. Rögtön a kezdet kezdetén már ismeretes volt náluk a papírzsebkendő, amire Európában egészen az 1900–as évek közepéig várni kellett.
Kínából állítólag egy buddhista pap révén kerültek át a gyártási ismeretek Japánba, ötszáz évvel később. Aszuka–korszaknak nevezik ezt az 552–646–ig terjedő időszakot a japán művészettörténetben. A Nara prefektura kis körzete, Aszuka volt ebben az időben az ország fővárosa, itt laktak az egykori uralkodók. Az 1950–es évektől folyó régészeti feltárások templomok, paloták, lakóházak maradványait hozták felszínre. Köztük a legszenzációsabb lelet, az 1972–ben előkerült, festett falú sírkamra, az úgynevezett Takamacuzuka–sír. Az élénk színű, elég jó állapotban megmaradt freskók isteneket, kozmikus szimbólumokat, nők–férfiak csoportját ábrázolják. A képeken jól tanulmányozható az egykorú udvari viselet.[2]
Ekkor kezdték meg tehát a japánok a szép és drága papírok előállítását eperfa kérgéből, rizsszalmából, egyelőre még kézi erővel. A nagyipari gyártás jóval későbbre, az úgynevezett Meidzsi korszakra (1852–1912) keltezhető. Az uralkodó, akiről az időszak az elnevezését kapta, arról nevezetes, hogy katonai sikerek után, Japánban elindította a modernizációt és a gyors gazdasági fejlődést.
Sokféle minőségű papírt készítettek. Az egyszerű fehér és a különféle színes lapok mellett, a színes papírok egymásra ragasztásával, arany–ezüst füsttel történő átitatásával, csillámporral történő behintésével egészen különleges papírárut is létrehoztak. Manapság ugyancsak Japánban állítják elő a legszebb papírfajtákat.[3]
Japánban és természetesen Kínában a papírt még mindig jóval szélesebb körben alkalmazzák, mint Európában. Játékon és ajándékon kívül – megfelelő erősségű papírból – ruhát, ablakot, tolóajtót, lakberendezési tárgyakat, bútorokat egyaránt készítenek. Kultikus célokra ugyancsak használják. Nálunk újabban a papírbútorok próbálnak több–kevesebb sikerrel tért nyerni a piacon. Illetve a divatdiktátorok igyekeznek a hölgyekkel megkedveltetni a papírruhát. Ezek általában gyűrt papíranyagból készített, a pénztárcát nem kímélő luxus estélyi–öltözetek.
I. 4. Origami, kreatív origami.
A körülbelül 1500 éves múltra visszatekintő origami a japán vallási rituáléban gyökerezik. A sintó szentélyekben bemutatott áldozati szertartások tartozékai voltak a szentély papjai által – az előírásnak megfelelően – hajtogatott papírfigurák, és egyébb papírdíszek. A sintóizmus japán animista vallás, amely a természet működését a felsőbbrendű szellemek tevékeny–ségével hozza kapcsolatba, és áldozatbemutatással, különböző ajándékokkal megpróbálja ezen szellemek jóindulatát elnyerni. Japánban ma is él az a hagyomány, hogy aki 1000 madarat meghajtogat papírból, annak teljesül a kívánsága. A papírhajtogatás számukra tehát nemcsak szórakozás, hanem egyfajta életszemlélet.[4]
A bizonyos szellemeket szimbolizáló hagyományos állatfigurák, mint például a béka, sárkány, a kívánságokat teljesítő daru újabbakkal bővültek. Manapság a hajtogatott papírtárgyakat a japánok a kultikus célok mellett, sokféleképpen használják: ajándéknak, díszítésre, csomagolásra és természetesen játéknak egyaránt.
Az origami jelenleg az egész világon ismert, általában mint művészet és játék terjedt el. Számtalan könyvet adtak ki, melyek a hajtogatások technikáját gondosan leírják, origami–társaságok alakultak, ahol műkedvelők és profik cserélhetik ki tapasztalataikat, bemutathatják ötleteiket.
Mint már említettem egy papírból számtalan forma hajtogatható, ennek ellenére a különféle figurák elkészítéséhez, szinte azonos alaphajtásokat kell elvégezni. Ezek az alaphajtások, úgynevezett alapformákat hoznak létre, melyek száma csekély. Ezek az alapformák mindenki számára elsajátíthatók, egyszeri megfigyeléssel, majd gyakorlással. A hagyományos origami két alapformával dolgozott, ám a papírban rejlő számtalan lehetőség, az alapformák számának bővítését is igényelte.
Az eredeti origami figurákat csak hajtásokkal készítették, nem vágták, se nem ragasztották a papírt. A kreatív origami „engedélyezi”, hogy egy papírból bevágással (teljesen nem vágható szét a papír!) több egymásba kapcsolódó figurát készítsünk. Vagy ragasztás segítségével több lapból egy, de bonyolultabb formát.
Kiss Magdolna
[1] K. Kasahara: Creative origami. New York, 1980. Preface
[2] E. Kidder: Az ősi Japán. A múlt születése. Budapest, 1987. 111–118.
[3] N. Ito–T. Maeda–T. Miyagawa–CH. Yoshizawa: Japán művészet. Budapest. 1980.
[4] A sintóizmusról: E. Kidder: Az ősi Japán. A múlt születése. Budapest, 1987. 61–70., C. Muraoka: Studies in Thought. Tokyo, 1964. Egy japán fiatalasszony, Tina Koyama 1985–ben a TIME újságnak 1000 hajtogatott darut küldött azzal a kéréssel, hogy ne ismétlődjön meg a világon sehol Hirosima tragédiájához még hasonló sem.
Irodalom
1. K. Kasahara: Creative origami. New York, 1980. Preface
2. E. Kidder: Az ősi Japán. A múlt születése. Budapest, 1987. 111–118.
3, N. Ito–T. Maeda–T. Miyagawa–CH. Yoshizawa: Japán művészet. Budapest. 1980.
4. A sintóizmusról: E. Kidder: Az ősi Japán. A múlt születése. Budapest, 1987. 61–70., C. Muraoka: Studies in Thought. Tokyo, 1964.